-+=
Olvasási idő: 3 perc

(A fenti képen Nagy Georgina cicája!)

Meg szeretnék osztani Veled néhány rituálét, arról, hogyan csinálom ÉN a diétát. Azt mondják, hogy amikor nem tudod, hogy holnap mi lesz, akkor kezdesz el élni.

Van annál fontosabb dolgunk is, elfoglalt nőként, hogy agykapacitást szánjunk arra minden nap, hogy az ételeink tervezésével foglalkozzunk. Nekem erre nincs időm, sem kedvem.

Joggal kérdezheted, hogy ki a fene vagyok én, hogy erről okoskodom, miközben nem szeretek pici sortokban edzeni, és ezekről fényképeket készíteni a Facebookra. Hát kedves megtisztelő Hölgy olvasóm, én találom ki a Peak termékek egy részét, és mivel lassan 20 éve, minden nap eszem őket, néhány használati és gyakorlati rövidített útvonalra rájöttem. Akkor is ha nem akartam.

Hogy NE KELLJEN Neked is 20 évet ezzel töltened, én inkább elmondom, nekem mi vált be. Hátha támogatlak vele.

Nem nagyon főzök és nincs arra időm, hogy az edzőteremben töltsem a fél életem. Ez itt kérlek, a 20-30 évig fenntartható megoldás, márpedig mindannyiunknak ez kell. Mindannyian mások vagyunk, ezért egy egyetemleges megoldás NINCS.

5 alapelv, amihez még étrend sem kell:

1. Nem a külsőd miatt edzel!

Bár már sok mindent írtam a sport közben fellépő Flow élményről, még mindig azt javaslom, hogy ennek a felkutatásával kezdd a dolgod.

Ha megvan az a sport, amiben teljesen elveszel, nem gondolkodsz és sem az idő nem érdekel, sem a fáradtság, akkor EZ AZ, ami a Te Flow élményed. A Flow élmény arra (IS) alkalmas, hogy NE GONDOLKODJ, márpedig a gondolatcsend az egyik legfontosabb gyakorlat ahhoz, hogy megtaláld önmagad. Ha ez megvan, a kedvenc sportod során, a lelkeddel kapcsolódsz majd.

– gyorsabban Flow-ba kerülhetsz, ha olyan sportot választasz, ami nem annyira megterhelő, hogy ne kapj levegőt, de annyira lefáraszt, hogy egy matek példát ne tudj megoldani közben.
– ZENE! Sok embernek működik, ha zenét hallgat. Ez bármilyen zene lehet. Találd meg a Te zenéd!

Az alakod ezzel életed végéig biztonságban van, MEGERŐLTETÉS nélkül. Belülről válsz ekkor motiválttá ahhoz, hogy mindig elmenj edzeni.

2. Éhgyomros edzés reggelente?

33,5% OFF mindenre a Peakshopban! Kezd az ÚJ évet, még egészségesebben, a Peakkel!

Én nők esetében még nem találtam ennél jobb megoldást: a kardió edzés működik, bármit is írnak róla. Az éhgyomros edzés itt nem azt jelenti, hogy nem eszel semmit, mert ennek az lesz a hatása, hogy semmi energiád sem marad edzés végére, sőt az izmaidat is felfalja a szervezeted az energiapótláshoz.

Bcaa aminosavak nélkül nem mehetsz edzeni. Én ebből nem engedek, és semmiféle kifogást nem fogadok el. Bcaa mindig legyen nálad, azaz az éhgyomros edzés fogalma egyenlő:

NEM eszel, de BCAA-kat ISZOL. 

A bcaa aminosavakról elég sok mindent már megírtunk, ha ezt glutaminnal együtt iszogatod, garantáltan nem leszel éhes edzés előtt-közben-után.
Mindet elolvashatsz itt róluk.

Ne felejtsd el, hogy bárhol kardiózhatsz. A szobabicikli is megteszi, miközben a kisbabád alszik. Reggel 20 perc és este 20 perc, már 40 perc együtt, ugyanis ezek az idők összeadódnak a nap folyamán. Heti 5-ször, 40 perc kardióval, egy fitnesz modell versenyre felkészülhetsz.

3. Vedd vissza a szénhidrátokat!

A legtöbbünk fejében ez volt régebben: minden nap szénhidrátokat kell ennem.

Dehogy kell!

Tudom, hogy a szüleink erre tanítanak, de zöldségeken, húsokon, fehérjéken és zsírokon akármeddig elélünk. Az élethez a fehérjék és a zsírok nélkülözhetetlenek, de a szénhidrátok NEM.

Ha kiveszed őket az étrendedből, és helyette fehérjéket, dióféléket, kókuszt és aminosavakat eszel, örökké tudod tartani ezt a diétát.

Már puffasztott rizst sem eszem, viszont imádom az Mct olajat, a Peak kesuvajat és mogyoróvajat. Ezeket a zsírsavakat nem akarom kivenni az életemből, de a puffasztott rizsről örömmel lemondok.

Nem valami finom ugye, minek erőltetni? 🙂

Sőt, a szénhidrátszegény diétádhoz most ÓRIÁSI segítségünk érkezett! A legismertebb, és legkedveltebb Peak Pyruvate Zsírégető, POR formájában is BEROBBANT a Peak palettájára! Ő a Pyruvat DRINK PLUS.

A legegészségesebb zsírégető a magyar nők egészségéért, már VAN ital formájában is. A citromsavciklus, vagy más néven Szent-Györgyi–Krebs-ciklus alapvető fontosságú anyagcsere-folyamat minden olyan élő sejtben, amely oxigént használ a sejtlégzés folyamatában. A Pyruvat az anyagcserédet mozgósítja, több oldalról, egyidejűleg hat a szervezetedre, a Szent-Györgyi–Krebs-ciklus energiafolyamain keresztül.

4. Minek kell a fehérjepor?

Minden nap eszek valamelyik Peak fehérjeporból, mert FINOM. Lehet itt mindenféle tanulmányt küldeni, hogy miért érdemes fehérjeporokat használnod, ha egészséges és ruganyos testet akarsz, de ennél egyszerűbb indok is elég lehet:

FINOM, és egy édesség, amivel minden nap kényeztetheted magad.

Innen letöltheted, MELYIK való Neked. Mindenféle érdekességet beleírtam a letölthető anyagba, a fehérjepor alapanyagokról.

5. Kell egy étrend!

Jó jó oké! Frissítettem a szupertitkos étrendemet. Ezt eszem szinte mindennap. Nulla percet töltök ennek megtervezésével.

6. Mérőkanál keeeeell!

Dehogy kell. Bevallom, én minden mérőkanalat tologatok a dobozokban, amíg megunom és kihajítom őket. Az evőkanál tökéletesen működik, mivel hosszú nyele van, és nem lesz poros tőle a kezed.

Az egyszerüsített adagolási útmutatód:

– Fehérjepor: 2 PÚPOS evőkanál.
– Bcaa vagy glutamin: érzésre. Finom íze legyen az italodnak. BÁRMENNYIT ihatsz ezekből az aminosavakból.

diéta étrend nélkül

diéta étrend

Vidd el a BOMBABIZTOS és CUKORMENTES bejgli receptet - amit a Peak CUKRÁSZA készített.