Az „előtte-utána” fotó teljesen átlagosnak tűnik; csak itt éppen az „előtte” fotón szerepel a szuper fitt, vékony, kisportolt, „bakkerénisilyenformátakarok” bikini fitnesz test, és az „utána” tükrözi a jelen valóságot – a képen egy szintén csinos, de azért teltebb, mosolygós lány néz vissza ránk.
Egy lány, aki vállalja, hogy igen, elérte, kőkeményen megdolgozott érte, övé volt a bomba test, a siker, az önbizalom, ő mégis besokallt mindattól, amit ezért a külsőért tenni kell, és sokkal jobban érzi magát mostani, kicsit dúsabb idomú bőrében. Az egész sztori üzenete az, hogy testépítőből egy testét szerető nő lett, és mindenkit arra sarkall, hogy úgy és olyan testben éljen, ahogyan és amiben szereti saját magát!
Furcsának találjuk a helyzetet? Meglepődünk? Úgy gondoljuk, ez az, végre egy belevaló, őszinte, kicsit másfajta átalakulását büszkén felvállaló csajszi, vagy netalán megkérdőjelezzük a boldogságát?
Hiszen valljuk be, van különbség a két kép között, és tényleg sokan álmodunk arról, hogy olyan tökéletes alakunk legyen, mint a leányzónak az első képen – de valóban ez a boldogság kulcsa, ha mellette rengeteg lemondás, folyamatos kontroll és állandó megfelelési kényszer az életünk…? Hogyan őrizzük meg ezt a szép testet anélkül, hogy belekattannánk saját magunk szigorú elvárásaiba?
Sokan viszont pont egy olyan formáról indulunk, mint a második képen szereplő, és azt gondoljuk: „oké, szép vagyok és jól nézek ki, egy kicsit viszont szeretnék laposabb hasat, megszabadulnék a kis hurkáktól, szeretnék izmosabb combokat és feszes karokat”.
A cél most is, mint mindig: megtalálni azt az életmódot, amivel nem tesszük tönkre az egészségünket, ami mellett nem sóvárgunk vagy vagyunk folyton éhesek, mégis egy olyan testben élhetünk, amit megálmodtunk magunknak, ami önbizalmat ad és fenntartható is!
A sztori kétség kívül nagyon sok kérdést vet fel!
Ha Te is jártál már hasonló cipőben (és valljuk be, a testünk folyamatosan változik!), hogyan érezted magad? Hiányzott a régi „álomalak”, vagy sokkal inkább fellélegeztél, hogy kicsit lazábban kezeled a dolgokat és megszabadultál azoktól a korlátoktól, amik nem is tettek igazán boldoggá? Hol az arany középút és milyen forma az, amivel Te magad már elégedett lennél?
Azok a fránya végletek…
Idéznék a cikkből és a lány gondolataiból:
„Sosem voltam elég jó, és mindig csak fejlődni meg még többet edzeni akartam. Ma elmentem raftingolni a barátaimmal, és aztán ettünk egy jót. A régi énem csak a kalóriaégetésre koncentrált volna, aztán hozzá se nyúlt volna a kajához.”
„A kimerítő edzések, a sovány csirkehús méricskélése és a proteinshakek birodalmából indultam, de úgy döntöttem, itt az ideje, hogy a társas életet élvezzem inkább. Biztos van, aki azt mondja, jól elengedtem magam, de az a helyzet, hogy a boldogságra nem lehet árcetlit ragasztani. (…) A kockás has nem tett boldoggá.”
Valóban NEM úgy hangzik, mint egy kiegyensúlyozott, egészséges életvitel, amit örömmel csinál az ember, igaz?
Bárkivel előfordulhat, hogy egy kicsit túltolja a diétát… elkap a gépszíj, a kezdeti plató és nehézségek, a megállt fogyás után egyszer csak valami gőzerővel beindul és szépen kúsznak lefelé a kilók, meglátszik a sport eredménye is, egyre többen veszik észre, mennyire szépen alakul a formád – te pedig rátaposol a gázra, még nagyobb sebességre kapcsolsz… és egyszer csak bumm, végkimerülés. Vagy iszonyú éhség, egy kocka csoki, aztán még egy, majd egy egész tábla, farkaséhség, még többet akarsz és kész, elvész a kontroll.
Ne felejtsük el, hogy az első képen egy bikini fitnesz modell verseny után kapták lencsevégre ezt a lányt – nem minden nőnek a fitnesz modell alak az ideális testsúly és alak!
Rengeteg cikket olvashattál már nálunk erről a felkészülésről, ha versenyen szeretnél indulni, az bizony kőkemény diétával, edzésekkel jár, ez egy tudatosan felépített, hosszú és szigorú út, aminek a célja, hogy kihozd magadból és a testedből a maximumot, hogy tökéletes légy egy adott napra, a verseny napjára!
Viszont ez egy időzített forma, ahol az utolsó hajrában a sómegvonás, szénhidrátmentes kajálás (majd visszatöltés), vízhajtás, vízmegvonás mind-mind azért vannak, hogy a színpadon megmutasd azt, amit ez a kőkemény sport megkövetel. Az emberi, pláne a női szervezet nem erre van kitalálva és az élet nem erről a kimerítő, szigorú és monoton életvitelről szól…– el kell fogadnunk, hogy ez a hétköznapokban nem egy tartható forma és életmód.
VAGYIS, HA A TE IDEÁLIS CÉLOD EGY SPORTOS, CSINOS, FORMÁS ALAK, AMI BÜSZKÉVÉ TESZ, AMIÉRT MEGDOLGOZOL ÉS AMIBEN JÓL ÉRZED MAGAD, akkor…
— nem kell, hogy olyan kockahasad legyen, mintha megrajzolták volna
Nem mindenkinek célja a kockahas! Oké, persze, tök jól néz ki, és büszkén megmutatjuk, ha van! Mert a kockahas „mögött” alacsony testzsírszázalék van, amit a hormonháztartásunk miatt, nekünk Nőknek még keményebb munka összehozni! Akinek a kockahas a cél, és tényleg nagy vágya, hogy tökéletes hasfalat villantson télen-nyáron, úgyis le fog mondani akár az egészségesebb sütikről is (csak ritkán engedi meg magának), akinek pedig nem ez a célja, az szenvedés és bármiféle hatalmas lemondás nélkül is lehet karcsú! A lapos, tónusos (de nem feltétlenül „6-pack”) hasat Te magad is el tudod érni a diétával, és ha az edzéseken erősíted a törzsizmaidat, hasizmaidat, plusz olyan összetett gyakorlatokat is gyakran beteszel a programodba, amik ezt a területet aktívan megdolgoztatják és igénybe veszik!
A lapos has nem elérhetetlen és nem egyenlő a fitnesz modellek kockás hasfalával –nem kell „beletörődnöd”, hogy neked úszógumid van, ha szeretnél változtatni ezen!
— nem kell folyton mindent méricskélned
Persze legyél tisztában azzal, mit és mennyit eszel, tudd körülbelülre mennyi kalóriát és tápanyagot (fehérje, szénhidrát, zsír) fogyasztasz, és figyelj oda a mennyiségekre! De ettől még nem kell attól félned, hogy elhízol, ha becsúszik egy-egy süti (még nem is a low-carb/keto/gluténmentes, hanem az az igazi Nagyi sütötte zserbó) vagy tennél még egy kanál magvajat a reggeli mogyivajas zabkásádba…
— nem kell lemondanod a programokkal a családoddal, barátaiddal, szerelmeddel
Igen, ez is egy kirívó jele annak, ha valaki egy kicsit átesik aló túloldalára: nem kell egy „dobozban” élned, ahol csak a fitt kaják és az edzés létezik! Az, hogy bombaformában vagy, nem zárja ki azt, hogy elmenj a barátaiddal iszogatni, jókat enni… Ráadásul a szeretteiddel nem csak enni-inni lehet… rengeteg olyan szórakozási lehetőség van, ami az étkezési szokásaidtól függetlenül kikapcsolódást jelenthet számodra!
Ja, hogy úgy érzed túlságosan kimerült vagy és semmi erőd kimozdulni? Izomlázad van az edzésektől, alacsony szénhidrátos napokat tartasz és örülsz, ha hazaesel és bevonszolod magad az ágyba? Akkor tényleg érdemes elgondolkoznod, valóban egészséges és kiegyensúlyozott-e az életmód, amit folytatsz!
— tarts pihenőnapokat az edzésben
Ha rendszeresen végzel súlyzós edzést, vagy sokat sportolsz, aktív életmódot folytatsz, fontos, hogy meghagyd az időt a regenerálódásra, hogy mindig újra és újra erősebb, jobb lehess! Kellenek napok, amikor nem edzel, vagy csak sétálsz, kirándulsz, aktív programokat szervezel a szabadban, de nem szipolyozod ki a tested állandó pörgéssel, súlyemeléssel, ugrabugrával! Így sajnos benne van a pakliban, hogy egy idő után azod kapod magad, hogy lankad a motivációd, és annyira kimeríted a tested, hogy már felkelni sincs kedved…
Mi a tanulság számodra ha az ideális alakod keresed nőként?
Az első és a második kép között szerintem van még arany középút, ami kínszenvedés nélkül elérhető és fenn is tartható egy egészséges életmód keretein belül!
Sokszor ott kezdődik a baj, ha egyik végletből hirtelen átszaladunk a másikba… olyan kell, hogy legyen az életmódod, amit szívesen követsz, nap mint nap! Nem pedig egy annyira szigorú „fogyókúra”, amiből szinte menekülsz, és egyik napról a másikra hirtelen mindent be akarsz pótolni, amit addig megvontál magadtól: és akkor jönnek a gyorskaják, a cukrászdák, a lustaság, és sajnos nagyon könnyű elindulni azon a bizonyos lejtőn lefelé…
Az a szép, az a szép…
Mindenkinek más a szép! És mindenkinek más az értékrendje, más a legfontosabb, és más a célja az életben.
Vannak, akik egyszer s mindenkorra megelégelték, hogy nem szeretnek tükörbe nézni, és sok mindent az életmódjuk mögé utasítanak – mert most már igenis az az érzés lett a legfontosabb, hogy legyen egy egészséges önbizalmuk és önértékelésük. Mások viszont inkább szeretnek jókat enni, kicsit hedonistább módon élni, rendszeresen eljárni és új ízeket kipróbálni, persze emellett sportolnak, odafigyelnek az egészségre – különbözőek vagyunk!
Lehet a lány a második képen úgy érzi, megtalálta azt az életmódot, amiben boldog, és ez az új külalak, az új forma számára tökéletes, könnyen megtartható és boldog, hogy mindemellett azokat a dolgokat csinálhatja, amiktől úgy érzi, teljes az élete. Végre nem frusztrált, nem görcsöl az alakja, a tökéletesség hajszolása miatt, így látja magát szépnek és értékesnek.
Mindig hangsúlyozzuk, mert így van: az egészség az első! Más a teltkarcsú forma, a teltebb idomok, és más az elhízott, egészségre káros túlsúly!
Mindig gondold végig, hogy azt fenn tudod-e, fenn szeretnéd-e tartani! Legyenek reálisak a céljaid, ne egy versenyformát akarj minden nap prezentálni… ne kergess olyan „nem létező”, tökéletes formát, amit a fotókon, interneten, magazinok címplapján látsz!
> Peak-tipp! A legdurvább diétás főbűn, palacsinta se csábíthat már el! HOGYHOGY? Hát kép Peak-pakk trükkel! Nálunk a palacsinta csakis a diétás, fehérje palacsinta porból készülhet… és hát a mogyorókrém se visz többet a kísértésbe… mert itt van nekünk a cukormentes, fehérjével feltuningolt Peak Wheytellánk!
A fitnesz modellek sokszor olyan fotókkal próbálnak motiválni, amik egy-egy verseny előtt vagy után készültek, amikor már nem ihattak, csak fehérjét és zöldséget fogyasztottak, alig várták, hogy kiszakadjanak kicsit a monotonitásból és kimerültek, kicsit kábák voltak a vízhajtástól… igen, ilyen oldala is lehet ennek a sportnak! Ezek persze a képeken nem látszódnak, de hatalmas erőfeszítéseket tettek azért az alakért! Viszont amikor lejönnek a színpadról, sokszor úgy érzik, életmentő lesz végre inni és enni…
Ha mégis azt érzed, nagyon szigorú voltál magadhoz, FOKOZATOSAN változtass! Na, de hogyan?
Ha arra a következtetésre jutsz, (például ha nagyon elkezdtél „elfogyni” az utóbbi időben, és észrevehetően túl kevés/alacsony az energiabeviteled) hogy kicsit tényleg „too much” a diéta, akkor apró lépésekben változtass! Picit kezdj emelni a napi szénhidrát mennyiségeden (20-30g), kicsit legyen most kevesebb edzés, több a pihenés vagy más aktív hobbi, de akkor se dől össze a világ, ha 1-2 hét szünetet tartasz az edzésben – vagy valami újfajta mozgást kipróbálsz.
Jöhet 1-2 egészségesebb csalókaja is, de nem kell az „ereszd-el-a-hajamat”, „ide-nekem-mindent” jellegű zabálás sem! (bocsánat a kifejezésért…) Egy verseny után, vagy egy szigorúan betartott diétás időszak után nem „kell” beleesned abba a hibába, hogy mindent be akarsz pótolni, mindent gyökeresen megváltoztatsz: így csak raktározni fog a szervezeted és nem tud majd alkalmazkodni a hirtelen nagy váltáshoz!
> Peak-tipp! A Peak-konyhában számos finomságot főztünk, sütöttünk, kipróbáltunk… Neked nem is kell kísérletezni! Itt megadunk Neked mindennemű segítséget és ötletvariációt az alapanyagokkal együtt, amellyel elindulhatsz az egészséges gasztro-élvezetek útján!
Tűzd ki célul azt az ideális testsúlyt, ami számodra a legszebb, a tökéletes, amitől büszke vagy magadra…de legfőképp AMIBEN BOLDOG VAGY. Egy boldog de nem kockahasú lányt ezerszer jobban kedvel minden pasi, mint egy “befásult” kockahasú modellt…
Jolene ma nagyjából 11kg-val nehezebb, mint bodybuilder fénykorában volt, és sokkal boldogabb.
“Ma elmentem kirándulni a barátaimmal és olyan finomságokat ettem, amit a régi önmagam csak nyálcsorgatva nézett volna. A tested az egyetlen, ami az életeden végig veled van. Az öröm, a boldogság nem mérhető súlyzókkal vagy a mérleggel. Az én örömöm a barátaimmal és a mosolyommal mérhető.”
Egy hasonló boldogság.sztori ITT!
ideális testsúly
ideális testsúly nőknek
Referenciák:
https://nypost.com/2017/07/14/former-bodybuilder-says-shes-happier-without-a-six-pack/
https://www.self.com/story/body-positive-before-and-after
https://www.facebook.com/jolene.n.jones.9