-+=
Olvasási idő: 4 perc

Ha szoktátok olvasni, amiket írok, tudjátok, hogy én vagyok az, aki csak egészséget akar, gyógyszereket ellenben nem.

Előfordul azonban, hogy nem feltétlen a helytelen életmód miatt, de idős korra annyi ártalom ér egy szervezetet, hogy tartós egészségkár (betegség) jön létre.

De vajon mitől lehetnek betegesek a nagyszüleink?

Ilyen hatás lehet például az, hogy régen a TSZ-ekben az emberek rengeteg kémiai anyaggal érintkeztek, sokszor a megfelelő védekezés nélkül.

Még mindig sokkosan emlékszem vissza az egyik mezőgazdasági egyetemi oktatóm beszámolójára, aki mesélte, hogy régebben például annyira hittek abban, hogy a DDT-nek (egy igen mérgező rovarírtó szer, amely egy-két elmaradott afrikai régión kívül szinte az egész fejlett világban tiltott) nincs egészségügyi kockázata, hogy a demonstráló szakember kiskanállal evett is belőle. 

Természetesen ez nem azért történt, mert a régiek tanulatlanabbak voltak, hanem azért, mert sok vegyi anyagnak a hatása csak hosszabb távon derült ki.

A világ is változik, az ételekben már nem csak élelmiszer, hanem számos olyan tartósítószer, aroma anyag, színezék és ízfokozó van, ami egész egyszerűen nem természetes. Nem csoda, hogy számos idős ember küzd magas vérnyomással, cukorbetegséggel, magas koleszterinnel.

> Peak-tipp! Ne is reménykedjünk, a mama és a papa bizony a hagyományos ízeket akarja, és kicsit se lesz nyitott. DE! Egy kis csavarral, lehet az is egészséges! Süss neki Peak protein pancake palacsintát, ami olyan…nem…jobb mint az igazi!!! 

Azt kell tudni, hogy ez is – mint minden Peak termék – cukormentes és tartós élelmiszer, és csak víz kell hozzá! Vagyis a mamád BÁRMIKOR el tudja készíteni, nem kell hozzá plusz összetevő!

Ezen felül sajnos az idősebb, legyengült, esetleg már krónikus betegségben szenvedő testet könnyebben támadják meg a vírusok, kórokozók. A csökkent immunitás miatt pedig a felgyógyulás hossza, mértéke romlik.

Ezt a helyzetet csak rontotta, hogy egészen napjainkig nem mindig kapnak kellő figyelmet az emésztő rendszeri tünetek. Személyes tapasztalat a családban, hogy a nagymamámat az első vizsgálat elvégzése után még több mint 5 évig nem diagnosztizálták gluténérzékenynek… 

33% OFF az Őszi Életerődért! + akár Ingyenes kiszállítás! Le a betegségekkel!

DE… nagypapa, nagymama csak nem élhet csirke-rizsen!!

Ahogy Ti is lehet megtapasztaltátok: idős korban már sokkal jobban berögződnek a szokások. Nehezen tudnak alkalmazkodni a mozgásszegényebbé vált életmódukhoz (mert ki sétál ma már akár csak néhány megállót!) vagy a megváltozott szennyező anyagokkal terhelt világhoz.

Az én mamám igazi vidéki hölgyként igenis szereti a jó magyar konyhát. Mivel nagyon jól főz, ezért nem nehéz számára a hagyományos receptek szerint „enjoy food”-t vagy „happy mealt” főzni. Nem dohányzik, nem fogyaszt alkoholt, ennyi miért ne járna Neki?

Sajnos azonban egészségügyi okok miatt, nem csak a gluténre, hanem a cukor- és szénhidrát fogyasztásra is különösen figyelnie kell.

Ahogyan az tipikus a magyar nyugdíjasok körében ő sem fogyaszt elegendő fehérjét. Ugye tudjátok, ez egy nem sportoló hölgy esetében 40-50 gramm/nap. Lefordítva ez nagyjából 25 dkg csirkemell vagy 6 tojás.

Ahogyan mások, ő is élvezi és keresi a régi ízeket. Ez nem baj, ha hagyják, hogy egy kis csavarral egészségesebbé tegyük az étkezésüket.
Fogadjuk el: a nagymamánk vagy nagypapánk nem fog csirke-rizs kombináción élni.

Min tud akkor változtatni, hogy az egészsége – ezáltal az immunrendszere erős maradjon? 

1. Minden terméknek a zsírszegényebb formáját kezdi el fogyasztani. Különösen igaz ez a tejtermékekre!

2. Mint minden diétázónak. így nekik is szükséges, hogy elhagyják a fehér cukrot és jelentősen csökkentsék a fehér liszt arányát az étrendünkben. Ha nincs kedvük reform alapanyagokkal dolgozni, jó megoldás lehet az előre elkészített fehérjedús és cukormentes süteményalapok vagy a cukormentes édességek!

> Peak-tipp! Nyugodtan adjál fehérjeport a mamádnak, papádnak. Nagyon sokféle ízben van, így könnyen megtalálod az ízlésének megfelelőt. A Peak Slim rumos csokis íz vagy a sós karamell ráadásul tipikus retro kedvenc (sport szelet és a karamellás tej anno:)), hogy imádni fogják… és ezzel nemcsak a fehérjebevitelt de a folyadékfogyasztásukat is növeled.

3. Nekem az a tapasztalatom, hogy zöldséget és gyümölcsöt szívesen fogyasztanak, így személyes tapasztalataim szerint a rostfogyasztásra nem kell külön ügyelni.

4. A vízivás ellenben komoly probléma. Sokszor emlegetik idősebb ismerőseim, hogy nem esik jól nekik a víz „íze”. Szerencse, hogy már számos cukormentes alternatíva létezik a gyógyteákon és a citromos vízen kívül is.

> Peak-tipp! Egy finom BCAA ital kifejezetten jó megoldás lehet, hiszen ez egyszerre pótol folyadékot és segíti a fehérje bevitelt is. (Off: az én nagypapám rajongott a BCAA-s gyümiteáért 🙂 Úgyhogy toljátok nekik!!! – szerk.)

5. Az időseknek akárcsak a keményen sportoló embereknek szükségük lehet egy jó multivitaminra. és Omega 3 kapszulára, ami segít a keringési rendszer egészségének megőrzésében. Jelen vírusos időszakban muszáj nekik kiemelten adni a vitaminokat, C-vitaminnal, D-vitaminnal és ha lehet még lizinnel megerősítve!

6. Szintén hasznos lehet egy jó ízületvédő készítmény, természetesen csak a megfelelő ásványi anyag (különösen kalcium és magnézium) pótlás mellett.

(7.) Sajnos sokan felszedtek egy kicsit több pluszkilót, mint amit a kimerülő szervezet képes tolerálni. Nekünk javasolt lehet bármilyen NEM termogén zsírégető használata, mivel ezek nem lépnek keresztreakcióba a gyógyszereikkel.

Peak-tipp: Tudtad, hogy a Peak L-carnitine nemcsak a zsírégetésben segít, de egészségmegóvó hatása is van, ami főképp időseknél lesz markáns jelentőségű! Nem pörget, így bátran tolja le a nagyi a kis egészségügyi sétájához! 🙂

Szerintem merjétek bátran ajánlani számukra ezeket a készítményeket vagy akár csak felhívni a figyelmüket, hogy van ilyen, hiszen nem biztos, hogy tudják! Ha még eddig nem tettétek meg, próbáljátok megmutatni Nekik, hogy milyen élvezetes és íz gazdag is lehet az egészséges táplálkozás.

Ha csak még egy icipicit jobban odafigyelnének magukra, jelentősen javulhatna az életminőségük… és még több örömteli évet tölthetnek Veled! 🙂 <3

Fehérjepor a nagyinak? Igen, ezért KELL neki!

táplálékkiegészítő időseknek

táplálékkiegészítő időseknek nagymamának

Hogyan lehetsz gyönyörű, fitnesz anyuka a gyermekeid mellett? Töltsd le INGYEN a felkészítő terved!

Referenciák:

WHO (2007): Protein and amino acid requirements in human nutrition. ISBN: 92 4 120935 6
Veresné Bálint Márta (2010): Tápláltsági állapot, táplálkozási szokások, tápanyag-beviteli értékek és élelmiszerfogyasztási gyakoriság vizsgálata idősek körében – Semmelweis Egyetem Kiadó, Budapest
https://www.webmd.com/healthy-aging/omega-3-fatty-acids-fact-sheet#1
https://pdfs.semanticscholar.org/ad91/027605c98dd5779185eecd742b7dec204feb.pdf