-+=
Olvasási idő: 3 perc

Még sosem volt ennyire széles a választék az aerobik órák körében, mint a napjainkban, tényleg mindenki kedvére válogathat közülük, tetszése, beállítottsága szerint. De vajon menyire hatékonyak? Mit várhatsz „tőlük”, ha bomba alakot szeretnél?

A Peak Girl idei átalakító programjában április elején, a 3. hónap kezdetén volt az első közös edzésünk Brigivel, aki már 2 hónapja rendszeresen, heti 3-4 alkalommal csoportos, zenés órákon vesz részt a heti egy közös kondi-kardió edzés mellett.

Mielőtt Brigi az első közös edzésünkre készült, akkor Csilla, aki irányításával az első két hónapot edzették, jelezte Nekem, hogy Brigi erőszintje nagyon alacsony, annak ellenére, hogy hetek óta erősítő-alakformáló edzéseket végeznek, fokozott szakmai felügyelettel. Az első alkalom után fejet kellett hajtsak Csilla meglátása előtt, a kapaszkodással végzett egy lábas guggolásból fele annyit tudtunk elvégezni, mint terveztem, de a kardióedzés közben magasra felugró pulzusszáma is azt mutatta, hogy az edzettségi szintjén bőven van mit javítani. Bár Brigi épp egy megfázásos betegség közepén volt, de ezt is figyelembe vettem.

Egy_labas_guggolas_kapaszkodva

Ezért elgondolkodtam, hogy a női zenés tornák vajon mennyire hatékonyak?

Segít Neked az erőszinted növelésében? Hatékony az alakformálásodban?

Hatékony edzés

Vagy úgy járhatsz, mint a hajfesték vásárlásakor? Amikor a hit csak álom marad, hogy a festék használatával nem csak a hajszíned lesz olyan, mint a csomagoláson mosolygó, meseszép hajú és arcú nőnek, hanem Te magad is?

50% OFF (minden 2.) + AJÁNDÉK diétás Dió v. Mákkrém is a Tiéd - cukimentes ROLÓVAL!

Az aerobik órák reklámjában feszes popsival ugráló lányok látványa garantálja azt, hogy Te magad is olyanná válsz, ha pont arra az órára jársz hetente 3 alkalommal?

Ha a szigorú igazságot nézed, akkor tudod a valós választ!

A képeken látható lányok sokkal, de sokkal többet tesznek azért, hogy úgy nézzenek ki, ahogy kinéznek! Nem attól a 35 perces popsiégető gyakorlatoktól buborékkerekségű a fenekük, és nem is az óra vége felé, izzadtan elnyökögött hasazástól zsírtalan a hasuk!

Hatékony edzés nőknek

Mikor hatékony IGAZÁN a női zenés torna?

  1. Ha az izzasztó óra 60 percén túlmenően a nap további 23 órájában tudatosan táplálkozol, kerülöd a magas szénhidrát-, és zsírtartalmú ételeket, és emellé elegendő mennyiségű izomfeszességet garantáló fehérjéket fogyasztasz!

Az óra után, vagy előtt elfogyasztott „mertúgyisledolgozom” nasi alapjaiban dönti le az álmaidat!

  1. Ha a szakmailag jól összeállított órát Te is kőkeményen végignyomod!

Tudom jól, a hátsó sorokban könnyű megbújni, és végigcsinálni félgőzzel azt, amit az első sorokban apait-anyait beleadva nyomnak a lányok!

  1. Az óraadó személyisége motiváló, inspiráló!

Zumba, step, alakformáló, hot iron – valójában mindegy mit választasz! Akármelyik óra jó választás lehet, ami közel áll hozzád! A 60 percig folyamatosan, magas pulzusszámmal végzett órák kivételnél nélkül zsírégető hatásúak, alakformálóak. Az, hogy a Zsuzsi, vagy az Ági órája szimpatikusabb Neked, az a Te döntésed, a mozgás és a belefektetett energia hozza meg az eredményt, vagyis a Te hozzáállásod.

  1. Rendszeresség nélkül felejtsd el a változást!

Tudod, az olimpia is rendszeresen van, 4 évenként, de Te inkább a heti 4-5 alkalomtól várd a rendszeresség látható eredményét!

Még egy sokkoló hírem van számodra, ezzel esélyes, hogy kiváltom az aerobikosok haragját!

A lapos, gravitáló popsid, a szépségkirálynői integetéssel palástolt plöttyedt karizmaid alakulhatnak a zenés női tornától egy kicsikét, de látványos izomépítést, feszesítést nem várhatsz még a kifejezetten erősítő óráktól sem!

Persze azt is szem előtt kell tartani, hogy mi a terved, a célod. Ha „csak” jól érezni magad a bőrödben, egészségesebben élni, tenni az egészségedért, akkor elég lehet a keményen lenyomott spinning óra heti 3 alkalommal, de ha látványos alakformálást szeretnél, akkor az edzéseidben a súlyzós edzéseknek is szerepet kell kapnia, a céltudatos táplálkozás mellett.

Egyet értesz velem?

Hatekony_alakformalas

30 napon át minden napra jut 1 fitt recept - ami 5 perces elfoglaltságot kér CSAK Tőled!