-+=
Olvasási idő: 3 perc

Rajtam a tavalyi évben készült fotóimból egyetlenegyszer volt alapozó – tehát amit láttok, az az én bőröm, nincs elfedve, nincs vakolat rajtam. Mégis általánosan elterjedt nézet, hogy a sportolók arcbőre tele van pattanásokkal, a tejfehérje fogyasztás miatt. Bár sportoló már nem vagyok, de elég intenzíven edzek, úgy gondolom, jómagam is rácáfolok erre a nézetre.

Honnan származhat ez a tévhit?  A fehérje és a pattanások – tényleg együtt járnak?!

A tejsavófehérje erősen anabolikus hatású, bizonyos esetekben ez elvileg összefüggésben lehet pattanások kialakulásával. Ez azonban egy komplex folyamat, kialakulásukhoz szükség van nagy mennyiségű “junk food” fogyasztására, azaz magas glikémiás terheléssel járó ételekre, illetve mozgásszegény életmódra is – mivel az izzadás elősegíti a méregtelenítést (a bőr az egyik legnagyobb méregtelenítő szervünk!).

Önmagában a tej, tejtermékek, tejsavófehérje nem idéz elő pattanásokat – ezt én is megerősíthetem, mivel szinte vegetáriánus lévén naponta eszek tejterméket. Az kimutatott tény, hogy az edzés és a tiszta táplálkozás bevezetésével a bőrproblémák megszűnnek.

A másik véglet pedig az, amikor túlzottan lecsökkented a szénhidrát beviteledet, és a ketózis állapotába kerülsz. Ennek gyakori velejárója a dehidratáció /mivel a glikogén vizet köt meg/, sápadtság, bőrszárazság és hámló bőr pattanásokkal… többek között.

A valódi probléma a ketózisnál a veseprobléma, mivel a veséd megpróbálja megsemmisíteni a szervezetben fellelhető ketonokat, továbbá a ketonok magas szintje a húgysav túltermelődéséhez vezet. Ez rizikófaktor a köszvény, és a vesekő kialakulásának szempontjából.

> Peak-tipp! Hiába kerek a feneked, ha nem üde és feszes az arcod, és dús, fénylő a hajad… igen, az összkép számít! A Peak kollagén plusz (!!) 6 bőrfeszesítő  hatóanyagaival gondoskodik hogy smink nélkül is ragyogj a teremben! (Mert ugye csajok, nem kisminkelve edzünk?!)

33% OFF az Őszi Életerődért! + akár Ingyenes kiszállítás! Le a betegségekkel!

Mit tehetsz pluszban a bőröd szépségéért?

Lovag Enikő, a Zoé 100%-ig természetes krémek megálmodója írt pár sort, hogy mi az, amit alkalmazhatsz az arcbőröd szépsége érdekében.

Miért fontos a bőrünk radírozása? 

“A bőr folyamatosan új bőrsejteket hoz létre az alsó rétegben (a dermis), és elküldi őket a felszínre (a bőrfelületre). Ahogy a sejtek a felszínre emelkednek, fokozatosan meghalnak, és feltöltődik a keratin. Ezek védelmet nyújtanak a bőrünknek. De folyamatosan elcsúsznak, hogy utat engedjenek a fiatalabb sejteknek.

Ahogyan öregszünk, a sejtforgalom lelassul. A sejtek egyenetlenül emelkednek a bőr felszínén, száraz, durva, tompa megjelenést kölcsönöznek.

De vajon mit tehetünk, hogy ne így nézzünk ki pár év múlva? 🙂

A hámlás előnyös, mivel eltávolítja az „öreg” sejteket, és felfedik a friss, fiatalabb bőrsejteket. A radírozás azonban kétélű kard. Könnyű túlzásba vinni, különösen az otthon készített termékekkel, mint például a sárgabarackmag.

Adok néhány ötletet, mivel tudjátok helyettesíteni a bolti radírozókat, és így fillérekből megvan a természetes, mindenmentes ápolótok!

  • Olajos bőrradírok: csak össze kell keverni az olajokat, és beletenni a radírozó komponenst.
  • Cukor: mindössze csak egy kanál cukorra van szükségünk és elkeverni például olívaolajban.
  • : a só csodaszer az ekcémás bőrre is!
  • Kávézacc: Kitűnő bőrradír lehet. Ehhez csupán némi citromlére van csak szükségünk és máris felkenhetjük a bőrünkre.
  • Búzakorpa: A búzakorpát is fel tudjuk használni bőrradírként, ha joghurtban keverjük el és esetleg adunk hozzá egy csepp mézet is, akkor egy valóban tápláló bőrradírt kaphatunk.
  • Élesztő: Az élesztő némi tejjel vagy vízzel összekeverve szintén nagyon hatásos bőrradír, ráadásul akár a pattanások elleni pakolásként is alkalmazhatjuk, így egyszerre több jótékony hatását is kihasználhatjuk az élesztőnek.”

A tiszta, teljes értékű táplálkozás, edzés, és a megfelelő bőrápolás mellett valószínűleg nem lesz problémád az arcbőröddel Neked se! Ahogy nekem sincs! 😉

…és Nektek van bevált arcápolási trükkötök? Ha nincs…akkor:

Szuper kollagén pakolásért kattints IDE!

pattanásos bőr

pattanásos bőr fehérjétől

Hogyan lehetsz gyönyörű, fitnesz anyuka a gyermekeid mellett? Töltsd le INGYEN a felkészítő terved!