-+=
Olvasási idő: 3 perc

“Az intelligencia a változáshoz való alkalmazkodóképesség.” – Stephen Hawking

Az igazság az, hogy a tudósok még mindig nem fedeztek fel, valamiféle teljes listát azokról a tényezőkről, amelyekkel módosíthatjuk az ember intelligenciájának mértékét. Mi egyáltalán maga az intelligencia? Ez maga a tudás, és képességhalmaz, amit bemagolunk az iskolában? Hát nem. Nem az.

Mára már különböző típusú intelligencia létezik, mint például az érzelmi, az interperszonális, a logikai és a zenei. A tudományos kutatások szerint ugyanaz az ember, a környezetétől, neveltetésétől függően, eltérő intelligenciaszinttel rendelkezhet az egyes területeken.

Más szóval, például valaki abszolút zseniális lehet a matematikában, mégis teljesen képtelen egy normális párkapcsolatot létrehozni.

Ebben az írásban tehát az a kérdés, hogy miként fejleszthetjük az intelligenciánkat, azokon a területeken, amelyekben tudjuk, hogy gyengén állunk? A legtöbbünk talán soha nem jut el erre a pontra, azaz az első lépés ez: a helyzetet fel kell ismernünk.

Amit biztosan tudunk az az, hogy sok olyan jellemző létezik az okos, ÉS BOLDOG emberek között, amelyek hasonlóak. Az alábbiakban a nagyon intelligens, és BOLDOG emberek 6 közös tulajdonságát vázolom fel:

1. Kíváncsiság egy életen keresztül!

Egy 2016-os kutatás szerint (az írás alján találod ezeket), létezik összefüggés a gyermekkorunk intelligencia szintje és a felnőttkori tapasztalatszerzés iránti vágyunk között.

50 évig vizsgálgattak amerikai embereket és rájöttek, hogy a magasabb IQ-val rendelkező gyerekek, 50 évesen is, mindig újabb és újabb tapasztalatot kerestek és gyűjtöttek, mint a többiek.

2. Kreativitás! Jó de mi ez?

33% OFF mindenre a Peakshopban! Szabadságra ment a grafikusunk! + Sör és Fagyi kupon is a Tiéd!

Ezt a szót szerintem nem mindenki érti. Röviden: képzeljünk el valamit, hozzunk létre valami újat, alkossunk, fejlesszünk, vagy javítsunk valamin, ráadásul mindezt önmagáért, nem a haszonért. Gyakran azt gondoljuk, hogy a kreativitás csak a művészetekben jelenik meg, pedig nem.

A rendkívül intelligens emberek, rendkívül kreatívak is. Einsteint szokták említeni ragyogó példaként, mert ő egy szigorú tudományos környezetben is egy rendkívül eredeti, kreatív, újszerű, ráadásul az anyagi világban nem kézzelfogható, elméletet hozott létre.

3. Kockázat, azaz FELELŐSSÉG vállalás!

A kockázatvállalási hajlam, a magasabb intelligencia jele lehet. Egy 2015-ös finn vizsgálat szerint, ha van bátorságunk felelősséget és kockázatot vállalni, gyorsabban fejlődik a személyiség, az észjárás és a egyúttal az intelligencia is.

4. Nem probléma számukra beismerni, ha nem tudunk valamit!

“Tudom, hogy intelligens vagyok, mert tudom, hogy nem tudok semmit.”-  Szókratész

Az intelligens emberek nem félnek azt mondani, hogy nincsenek ismeretei valamiről. A Business Insider által szolgáltatott információk szerint, hajlamosak lehetünk túlbecsülni a képességeinket, ha kevesebbet tudunk.

5. Az elsőszülött gyermek, többet tud?

Ez csak egy tény, hogy a legidősebb testvér gyakran korábban felnő, felelősséget vállal a kistesók iránt, és ez oka lehet a magas szintű intelligencia kialakulásának. Ez összefügghet a szülők viselkedésével is, mert az elsőszülött gyermek, kiskorában is több figyelmet kap.

6. Egyedül kell lennünk NÉHA!

Egy angliai pszichológus sereg végezte el azt a tanulmányt, melynek során bizonyították:

Az intelligensebb emberek jobban érezték magukat, ha több időt töltöttek egyedül. Ez a szavanna elmélet. (az írás alján találod)

– Először azt találták, hogy a sűrűbben lakott helyeken élő emberek kevésbé elégedettek az életükkel. Minél magasabb a közvetlen környezet lakossága, annál kevésbé boldogok az emberek.
– Másodszor azt találták, hogy minél több kapcsolat áll fenn a közeli barátokkal, annál nagyobb volt az adott emberünk boldogsága.

De ez nem volt a jellemző az intelligens emberek esetében:
Az intelligensebb emberek boldogsága csökkent, ha több időt töltenek a barátaikkal.

Az egyedüllét rendkívül fontos azoknak, akik jól érzik magukat egyedül is, magukkal is foglalkozhatnak, egyedül elmélkedhetnek, alkothatnak, vagy meditálhatnak.

Az egyedüllét hiánya, vagy a 0-24 órában, mindent együtt csinálunk életvezetés, hosszú időn keresztül arra utal, hogy még van hova fejlődnünk, hogy érett felnőtt férfivé válljunk. És mindez intelligencia kérdése…..

 

Miben vagy tehetséges? Tanuljunk egy terapeutától!

magasan intelligens ember

intelligens ember jellemzői

Vágj bele a futásba és éld át akár életed ELSŐ MARATONJÁT! Töltsd le INGYEN a felkészülésedhez!

Referenciák:

https://scottbarrykaufman.com/wp-content/uploads/2016/06/Furnham-Cheng-2016.pdf
https://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0129516
Incompetence: https://goo.gl/v2MJkF
Savannah Theory: https://goo.gl/XaPv4S
https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/26847844